Arculattervezés
- Egyedi
- Egységes
- Stílusos
- Több médiára alkalmazható
Egy vállalkozás életében többször is előtérbe kerül az arculattervezés, azaz a megjelenésének kialakítása. Induló vállalkozásoknál ez természetesen elkerülhetetlen, azonban régóta működő cégeknél is fontos ehet ha időről-időre átgondolják, hogy a meglévő arculat megfelelő-e. A fentiekben felsorolt 4 fontos szempontot vizsgálunk meg, amik elkerülhetetlenek egy jó arculati kialakítás során.
Egyedi arculattervezés
Az egyediség alatt nem csak azt kell érteni, hogy különböző legyen a versenytársakétól, illetve más arculattervektől, hanem sokkal inkább azt, hogy elhelyezzük magunkat abban a környezetben, ahol a célközönségünk, megcélzott vásárlóréteg jól érzi magát, és nem csak közvetlenül tud kapcsolódni a termékhez vagy szolgáltatáshoz, hanem további szálak is fűzik hozzá. Például egy kereskedő, aki zöldséget és gyümölcsöt árul, nem elegendő, ha mosolygós almákkal reklámozza magát. A megcélzott vásárlóréteg, illetve a termékek alapján célszerű lehet a számára a fitness-szel, mozgással összekapcsolni az arculatát, esetleg különleges zöldségek, gyümölcsök forgalmazása esetén jól jöhet egy kis gasztronómiai háttér.
Az egyediséget nem csak az eltérő színekben, formákban, szlogenekben vagy termékekben kell keresni. Saját cégünket kell egyedi módon pozícionálni a vásárlóink körében. Ez természetesen nem egyszerű feladat, ugyanis ha el is készülnek a tervek, akkor is nehéz elképzelni, hogy milyen benyomást fog tenni a vásárlókra, látogatókra. Nehéz egy monitoron megjelenő, vagy egy kinyomtatott terv alapján eldönteni, hogy valós környezetben milyen hatása lesz.
A megoldást a mock-up-ok, azaz a valósághű modellek adják. Ezek a grafikai stúdiókban sok esetben egyszerűen elkészíthetőek, és a grafikák különböző termékekre és környezetbe helyezhetőek. Persze, ezek csak sablonok, és sokszor nem egyeznek meg a végső termékkel, ennek ellenére jól közelítik a végső megjelenést. Természetesen arra is van mód, hogy a mock-up ne egy általános termékre kerüljön, hanem pontosan arra, amelyre végső soron szánják. Ha esetleg nagyobb arculati elemek kerülnek megtervezésre, akkor ezeket abban a környezetben is el lehet helyezni, amelybe a megvalósításukat követően kerülnek majd.
Egységes
Az egységes megjelenés magától értetődő, ha egy induló tevékenységhez készítjük el az arculatot, azonban az idő múlásával egyre több helyen jelenhet meg a cég, és az arculati elemek széteshetnek, nem megfelelőek egy-egy új médián, esetleg nem is kerülnek beillesztésre. Évek óta kiemelt figyelmet kapnak az animációk és kisfilmek a weboldalak tervezéses során, azonban ezek egységes megjelenítésére, illetve a profilba illesztésére sokszor már kevesebb figyelmet fordítanak. Egy kis odafigyeléssel bármely kisfilm reklámhordozóvá válhat, tekintettel arra, hogy ezek kiemelt figyelmet kapnak. Rövid, arculati elemekkel összhangban lévő nyitó-, vagy záróképsorok minden egyes megtekintéskor erősítik a céghez történő kötődést.
A megjelenés mellett fontos szempont, hogy ha több csatornán is jelen vagyunk a vállalkozásunkkal, pl. weboldal, Facebook, YouTube stb, akkor ezek tartalmilag és felépítésében is egységességet sugalljanak. Általában nem elegendő ugyanazt a tartalmat ismételgetni, ha van rá mód, akkor ezek épüljenek egymásra, és biztosítsuk az átjárhatóságot is a különböző felületek között. Ha a Facebook-on a gyors interakciókra koncentrálunk, és van egy webshopunk is, akkor mindenképpen fontos szempont, hogy a Facebook-ról át tudjuk terelni, lehetőség szerint a legészrevétlenebb módon, a weblapunkra a látogatókat.
Stílusos
Stílusos, amely nem egyenlő sem a modernnel, sem a divatossal. Természetesen nem szakadhatunk el teljesen az arculattervezés aktuális irányzataitól, amelyet manapság a minimalizmus, retró, grunge hatások egyszerre jellemeznek, azonban az sem elegendő, ha veszünk egy tiszta stílus alapján készült sablont, theme-t, és azt “egyedi stock fotókkal” feltöltjük egy weblap esetén, vagy más arculati elemeknél szintén előre elkészített sablonokra hagyatkozunk. A sablonoknak, előre elkészített grafikai terveknek megvan a maguk helye a tervezésben, ugyanis jelentősen felgyorsítják és olcsóbbá teszik a tervezést. Sok értékes sablon, effect és stílus vásárolható, amelyek szépen illeszthetők egymáshoz, sok költséget lehet megtakarítani segítségükkel, de a stílus ettől még nem teremtődik meg. Minden esetben szükség van arra, hogy a megfelelő stíluselemeket egységes megjelenéssé ötvözzük, és az előzőekben leírtakat figyelembe véve egyedi hatást érjünk el, amely nem csak a terméket és a céget jellemzi, hanem a célközönség is kiemelt figyelmet kap.
A két legjellemzőbb stílushatás a minimalizmus és a retró-grunge, amely a fényképektől a tipográfiáig minden áthat, és hozza létre azt a stílust, amit manapság kellemesnek érzékelünk.
Több médiára alkalmazható
Egy pillanatra vegyük sorba, hogy egy arculatterv elkészítéses során milyen megjelenési helyeket kell figyelembe venni:
- Klasszikus nyomdai kivitelezés – névjegy, céges papír, mappa, szórólap, poszter, textilnyomat, csomagoló anyagok;
- Digitális nyomtatás – roll-up, autóreklám, beltéri reklámok;
- Internet – weboldal, YouTube, közösségi oldalak, reklám bannerek.
Természetesen ezeken a felületeken egyetlen grafikai tervet is használhatunk, bár ilyen széles mérettartományban már meglehetősen nehéz. Sokszor a méret, a technológiai adottságok miatt célszerű olyan arculattervet kialakítani, amely nem sérti az egységesség elvét, azonban különböző megjelenési formákhoz alkalmazkodva kerül elkészítésre. Jó példa az előzőekre, ha egy alap arculati elemnek elkészül egy olyan verziója, amely 1 színnel (akár flekk nyomással) is elkészíthető, kapcsolódik hozzá egy animációs struktúra és a színpaletta nem csak a nyomdai elemeket veszi figyelembe, hanem az internetes megjelenést is.